Visszaszámlálás: három,....
Hát kész, vége.
Elég volt belőle.
Befejezem.
Soha többé húst.
Először is úgy kezdődött, hogy volt az az eszeveszett, fergeteges lakodalom.
Hús volt, hússal. Dőzsöltünk. Ettünk és ettünk. És még ettünk. Meg még egy utolsót.
Aztán másnap este az az iszonyú viszketés, kiütésekkel.
Éreztem, ezt azért nem kellett volna. Mi a fenének tömtem magamba azt a rengeteg húst?
Senki nem tuszkolta le a torkomon, csak én vagyok érte a hibás.
Most aztán szenvedhetek!
A viszketés csak nagyon lassan múlt el, a kiütések hamarabb.
Vakarózás közben komolyan elgondolkodtam azon, hogy most már aztán abbahagyom végleg a húsevést- különben sem vagyok egy nagy húsfan.
És akkor beugrott egy régesrégi emlék.
Régen volt, még egyetemista voltam, Szegeden.
Szorgalmasan jártunk egy barátosnémmel az Etka-anyó jógájára. Ott kérte tőlünk, hogy hagyjuk el a húst pár hónapra. El is hagytuk, rátértünk a vegán kajákra.
Életemben nem voltam olyan könnyű, mint akkor, az alatt a pár hónap alatt.
Aztán egy nap előjött a fűlevessel.
Csak pilláztunk, hogy ezt most akkor már mégis hogyan? És miért?
És sajnos akkor és ott fel is adtam a már megszeretett vegán-életmódomat.
Kár volt.
Aztán egyszer volt egy pár hónapos Mazdaznan-étkezés. Tiszta növényi táplálkozás.
Jó volt, egyszerű és ment is. Igaz, mindig mást akartam enni, mint amit épp aznap készítettem el, ezért dugig volt a mélyhűtő előkészített főtt gabonákkal.
De még soha életemben nem éreztem magamat olyan könnyűnek, mint akkor, az alatt a pár hónap alatt.
És most ez a kolbász.
Akárhogy is nézem, bárhogy is forgatom, ez a kolbász bizony büdös.
Jó a gyomrom, bár a szaglásom igen kifinomult.
Én ezt a kolbászt bizony meg nem eszem.
És ezután sem. Semmiféle kolbászt.
És húst sem. Kész vége, elég volt.
Hát, így jött az elhatározás.
Aztán az érvek, amik a fenti emlékekből és régóta meglévő vágyakból táplálkoznak.
Tudom, hogy nincs vegán térdkopásos. Sejtem már, miért.
És milyen jó lenne, ha végre nekem sem fájna a térdem. Sose.
És ha nem puffadnék folyton és könnyű lenne az emésztésem.
Meg szép vékonynak lenni, mint voltam pár tíz éve, mikor keményen vízipólóztam.
Meg erőtől duzzadónak lenni - kávé nélkül.
Meg....még sorolhatnám a sok-sok ész- és nem észérvet.
És az a bejegyzésemhez való hozzászólás egy már régóta vega régi kedves ismerősömtől.
Hogy igen, megéri. És majd sajnálni fogom, hogy miért nem korábban. És majd segít linkekkel.
Meg ötletekkel.
( Bevallom, mindig irigységel néztem a szuper kajafotóit a neten...csak csurgott a nyálam.)
És most itt állok, a visszaszámlálás harmadik napján.
Szeptember elsején kezdem.
A gyerekek iskolába mennek, én meg tanulom az új vega-életmódot.
Még nem döntöttem el, hogy tiszta vega leszek-e, vagy előbb a laktovegán életmódot kezdem.
Az ovo-t kihagyom, úgy gondolom. Nem lesz nehéz, nem vagyok oda a tojásért.
A madártejtől mindig rosszul voltam- igaz mindig forrón tömtem magamba.
Hát ezért ugyan nem kár.
Megtisztelnétek, ha követnétek ezen az utamon.
Nyugodtan szóljatok hozzá és örömmel várom az ötleteket, javaslatokat.
Elég volt belőle.
Befejezem.
Soha többé húst.
Először is úgy kezdődött, hogy volt az az eszeveszett, fergeteges lakodalom.
Hús volt, hússal. Dőzsöltünk. Ettünk és ettünk. És még ettünk. Meg még egy utolsót.
Aztán másnap este az az iszonyú viszketés, kiütésekkel.
Éreztem, ezt azért nem kellett volna. Mi a fenének tömtem magamba azt a rengeteg húst?
Senki nem tuszkolta le a torkomon, csak én vagyok érte a hibás.
Most aztán szenvedhetek!
A viszketés csak nagyon lassan múlt el, a kiütések hamarabb.
Vakarózás közben komolyan elgondolkodtam azon, hogy most már aztán abbahagyom végleg a húsevést- különben sem vagyok egy nagy húsfan.
És akkor beugrott egy régesrégi emlék.
Régen volt, még egyetemista voltam, Szegeden.
Szorgalmasan jártunk egy barátosnémmel az Etka-anyó jógájára. Ott kérte tőlünk, hogy hagyjuk el a húst pár hónapra. El is hagytuk, rátértünk a vegán kajákra.
Életemben nem voltam olyan könnyű, mint akkor, az alatt a pár hónap alatt.
Aztán egy nap előjött a fűlevessel.
Csak pilláztunk, hogy ezt most akkor már mégis hogyan? És miért?
És sajnos akkor és ott fel is adtam a már megszeretett vegán-életmódomat.
Kár volt.
Aztán egyszer volt egy pár hónapos Mazdaznan-étkezés. Tiszta növényi táplálkozás.
Jó volt, egyszerű és ment is. Igaz, mindig mást akartam enni, mint amit épp aznap készítettem el, ezért dugig volt a mélyhűtő előkészített főtt gabonákkal.
De még soha életemben nem éreztem magamat olyan könnyűnek, mint akkor, az alatt a pár hónap alatt.
És most ez a kolbász.
Akárhogy is nézem, bárhogy is forgatom, ez a kolbász bizony büdös.
Jó a gyomrom, bár a szaglásom igen kifinomult.
Én ezt a kolbászt bizony meg nem eszem.
És ezután sem. Semmiféle kolbászt.
És húst sem. Kész vége, elég volt.
Hát, így jött az elhatározás.
Aztán az érvek, amik a fenti emlékekből és régóta meglévő vágyakból táplálkoznak.
Tudom, hogy nincs vegán térdkopásos. Sejtem már, miért.
És milyen jó lenne, ha végre nekem sem fájna a térdem. Sose.
És ha nem puffadnék folyton és könnyű lenne az emésztésem.
Meg szép vékonynak lenni, mint voltam pár tíz éve, mikor keményen vízipólóztam.
Meg erőtől duzzadónak lenni - kávé nélkül.
Meg....még sorolhatnám a sok-sok ész- és nem észérvet.
És az a bejegyzésemhez való hozzászólás egy már régóta vega régi kedves ismerősömtől.
Hogy igen, megéri. És majd sajnálni fogom, hogy miért nem korábban. És majd segít linkekkel.
Meg ötletekkel.
( Bevallom, mindig irigységel néztem a szuper kajafotóit a neten...csak csurgott a nyálam.)
És most itt állok, a visszaszámlálás harmadik napján.
Szeptember elsején kezdem.
A gyerekek iskolába mennek, én meg tanulom az új vega-életmódot.
Még nem döntöttem el, hogy tiszta vega leszek-e, vagy előbb a laktovegán életmódot kezdem.
Az ovo-t kihagyom, úgy gondolom. Nem lesz nehéz, nem vagyok oda a tojásért.
A madártejtől mindig rosszul voltam- igaz mindig forrón tömtem magamba.
Hát ezért ugyan nem kár.
Megtisztelnétek, ha követnétek ezen az utamon.
Nyugodtan szóljatok hozzá és örömmel várom az ötleteket, javaslatokat.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése