Reszli-recycling

Nohát, akik túl tudták tenni magukat ezen a nyelvtörő és rejtélyes(nek) tűnő címen, jutalmul elmondom, milyen fázisban vagyok most.
Mármint konyhailag, spájzilag, gyomorilag.

Végre kiürültek a karácsonyra pánikszerűen  - és sajnos menetrendszerűen - felhalmozott készleteink. Na jó, nem mind, de azért már tudnak a kis fonnyadt krumplicskáink lélegezni a spájzban,  mert nem nyomják őket agyon ra ajtuk terpeszkedő hagymák.
Capisco?

Sőt, a lilahagyma  - írdd és mondd - végképp felszámolódott.....így, valahogy, nemis értem, hogyan.
Pedig ez az utóbbi pár hónapban mindig volt itthon. Most meg huss...eltűnt.
Kérdezhetnétek csodálkozva - ha nem ismernétek már elég jól engem ennyi bejegyzésután - hogy ez most azt jelenti, hogy akkor ÉHEN FOGSZ HALNI????

Hát nem...megnyugtathatlak benneteket, távolról sem.....ööö....pár hónapra van még tartalék rajtam.

Szóval ,próbáltam felmérni a terepet, mi is maradt az ünnepi roham után, és találtam egy nagy halom kissé elfelejtett gyökérzöldséget.
Valami kis könnyű semmiségre vágytam, így megfőztem őket, mondván: jó lesz majd krémlevesnek, amit nagyon szeretünk.

Aztán ott meredezett egy iszonyatosan nagy adag főtt  - szerintem kicsit szomorkásan, és petyhüdten szétterülő  -zöldség.
Elborzasztott a látvány. Én ennyi krémlevest az életben nem fogok meginni.

Anyám gyorsan lefoglalt magának egy kis adagot, hogy majd ő krémlevesezik.
Kérdezte vidáman, vele tartok-e?
Hát nem.

Valami mást akartam.
Előre bocsátom, hogy én olyan kis szabálykövető vagyok, ami a recepteket illeti.
Bogarásztam a zöldség-újrahasznosításra recepteket, nézegettem, próbálgattam. Csak nem akart ráilleni a mi készleteinkre. A reszlikészletre, amit recyclingolni akartam.....ööö...értem ám, hogy ez milyen szuper kifejezéstalálmány....

Aztán hagytam az egész bogarászást a fenébe - mert már nagyon mardosott az éhség - és egy nagy lendülettel belecsaptam.

A recept - ami nem is recept, hanem csak leírás a következő.
Beleszórtam egy vékonyan kiolajozott tepsibe a bődületes mennnyiségű főtt zöldséget.
Megszórtam  - szemre - pár kanál kilófaló liszkeverékkel, összekevertem vele, majd dobtam hozzá néhány kanál tejfölt és kefírt vegyesen, megszórtam alaposan fűszerkeverékkel - fogalmam sincs, pontosan mivel, csak ott volt kézügyben, felvertem hozzá két tojást, azt is rálöttyintettem és jól összekevertem, ellapogattam őket, tetejére reszelt sajt és be a sütőbe.
Valami 20 perc alatt kész lett.

Eszméleteln finom lett.

Na és az igazi meglepetés csak most jött. Édesjóanyukám, aki annyira finnyás és kritikus - mentségére legyen mondva még saját magával is, hogy a neki nem tetsző kajákat simán mindenféle szívfájdalom nélkül kidobja a kukába - elmélyült csendben eszegette a neki kidekázott kóstolót.

És ekkor jött az, amire legmerészebb álmaimban sem mertem gondolni.
Életem legsokkolóbb válaszát kaptam tőle, mikor félve érdeklődtem, hogy olyan borzalmasan rosszra sikeredett-e, hogy nem tud megszólalni.
Szó szerint ezt mondta:
 - Fiam, ez egészen jó....! - és ette tovább az adagját szépen, csendben, szorgalmasan és jó étvággyal.

Hát, nekem ilyen sokkolóan kezdődött ez az év!
Pedig csak egy reszli-recycling volt.